Földieper a kertben

kep0882.jpgVannak tőlem alaposabb ismerői a témának, de remélem én is tudok segíteni tapasztalataim megosztásával.

A homokos köves talaj, ami nekünk jutott, a feket fóliás takarással való epertermesztést teszi lehetővé. Az ültetéshez frigó eper palánta a legeredményesebb. Mivel életemben először láttam ilyet, kicsit gyanakodva néztem az apró mütyüröket. De itt is a kicsi a bors,de erős elv érvényesül.  A képen alig látszanak, de már be is vannak ültetve. A botok a szél fólia emelgetése ellen vannak lerakva. Később már nem lesz rá szükség.

kep0925.jpgA kiültetéstől, ami április elején történt, ˘60 nap után valóban megjelentek a termések. Az indák beindulásával mód van további palánták nevelésére. Mivel pár tő nem eredt meg, ezek pótlására szükség is volt rá.  Poharakba tettem komposztot és abba vezettem a hajtást. Amikor megerősödtek levágtam az indát és árnyékos helyre vittem őket erősödni. Érdemes figyelni arra, hogy csak a szép termést adó töveket szaporítsuk.  

A fekete fólia vásárlásnál oda kell figyelni, hogy ne egynyarasat adjanak, mint nekem, hanem erősebbet.  Időjárás és más körülmények  miatt 3-5 évig számíthatunk kielégítő mennyiségű termésre. A lejáratkor az indákból magunk meg tudjuk termelni a szaporító anyagot.